Magánember

Kincses Gyula képeit mutatják az Újlipótvárosi Klub és Galériában, hát ezzel gyorsan végzek, ezt érzem belépve. Mert amúgy szép képek, jó képek, amatőr képek. Legalábbis ami a portrékat illeti. Ráismerek a magam által készített képekre, ő is tud örülni egy mosolynak vagy egy gondterhelt pillantásnak, Cserhalminak, ahogy elneveti magát, de közben úgy néz ki, mintha a harmadikról dobtak volna a fejére egy parókát, Esterházy kék szemének. Őt is az izgatja, hogy ki van a képen, nem az, hogy ki az, aki a képen van, ha érthető így. A hátterek esetlegessége. Hogy a fények csak akkor jók, ha színpadi a felvétel, elvégezték a munkát a világosítók. Szerintem az ilyen képeknek örülnek a profi fotósok, igazolva vannak, hogy amit ők csinálnak, az mégis egy szakma, nem a gomb megnyomása, és aztán hajrá, minden javítható a számítógépen.

De hát ki ez a Kincses Gyula?

Azért ez nem mindennapi, mert ha az ember keresgélni kezdi, csak nagyon nehezen találja nyomát a fotózásnak. A Magyar Orvosi Kamara elnöke volt. MDF alapító, aztán vezető politikai valami két kormány (balkormány és jobbkormány) idején. Fotózott, majd letette a gépet, mert nem volt elég ideje a sötétkamrában pepecselni, aztán újra fölvette, amikor digitálisan is lehetett fényképezni, nem kellett spórolni az anyaggal, és lehetett utómunkázni a számítógépen is. Van honlapja, de pokoli rendetlen, a legtöbb link nem vezet sehová. Azt írja magáról: magánember.

Az más. Akkor klassz.