Rubinstein barátja

Rubinsteint még bújom, és nem tudom, más is így van-e vele, de később olvastam el a fülszöveget, mint az önéletrajz, vagyis a fél önéletrajz nagyobbik hányadát, így csak most jöttem rá, hogy a nagy fölfedezést, miszerint van némi hasonlóság Julien Sorel és Arthur Rubinstein között, akár meg is takaríthattam volna magamnak. Már a fülszövegben is stendhali precizitást emleget a számomra ismeretlen szerző.

Persze a regényesség amúgy is jellemző a könyvre, úgy értem, az ember érzi, hogy azért nem minden történt úgy, ahogy le van írva, hogy fontosabb a sztori, mint a megtörténtség, de ez aztán végképp nem panasz: tényleg fontosabb a sztori, mit a megtörténtség.

És vannak ezek a furcsa szereplők, egy bizonyos Frederic Harman, majdnem nagyszerű zeneszerző, de aztán mégsem, barátnak azért elég jó, és amivel az ifjú Rubinstein különösen jól járt: Frederic megközelíthetetlen volt a nők számára, így Rubinstein megkaparinthatta azokat, akik Frederic helyett vele vigasztalódtak. Dörzsölt 21. századiként rögtön tudjuk, miért volt Frederic megközelíthetetlen, de Rubinstein azért ad valami hivatalos magyarázatot: általános testi gyengeség miatt Harman nem tudott férfiként teljesíteni – vagy hogy is szokás ezt mondani. Később azért kitér arra, hogy Frederic mennyire fogékony volt a férfiszépségre.  

Na de ki ez a Frederic? A keresztneve chopini, a vezetékneve azonban problémás, Harman nevű zeneszerző nem élt se Lengyelországban, sem egyebütt. Nem kell sokáig kutatni, akiről szó van, egyébként majdnem annyira ismeretlen, mintha Frederic Harman lenne, de igazából Juliusz Wertheim. Znét szerzett, zongorázott és vezényelt, az élete meglehetősen rövid lett, 48 évesen szívrohamot kapott vezénylés közben. Írt egy halom zongoraművet meg négy szimfóniát. Nyilván jó volna legalább egy kicsit ismerni a műveit, de mindig eszembe jut, hogy hiszen Chopint sem ismerem rendesen, aki mégis egy bejáratottabb Frederic. És ő csak 39 évet élt.