Mensáros Lászlót hallgattam, Kosztolányi-verseket mondott, és, persze, jól mondta, szép hangon. Amúgy is olyan, mint Kosztolányi, legalábbis arcra, és van hozzá kellő rezignáció a hangjában, van intelligencia és értelmezési biztonság, nem tűnik megjátszásnak, ha azt mondja: téa. De van egy pont, egy pillanat a Szeptemberi áhítatban… Vagy nem tudom, lehet, hogy nincs? Erre gondolok.

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?

A negyedik sorra. Mensáros így mondja: Miért csodálkozol? Csodálatos!!

Mintha azt mondaná, nem kell csodálkozni, mert a csoda a hétköznapjaink része. Én mindig úgy gondoltam, hogy ez a sor azt mondja, ne csodálkozz, vagy csodálkozz, de tudd, hogy te magad éppen olyan csodálatos vagy, mint körülötted a világ. Miért csodálkozol, te csodálatos?

Szerintem nekem van igazam, de egy kicsit elbizonytalanodtam.