Mensáros Lászlót hallgattam, Kosztolányi-verseket mondott, és, persze, jól mondta, szép hangon. Amúgy is olyan, mint Kosztolányi, legalábbis arcra, és van hozzá kellő rezignáció a hangjában, van intelligencia és értelmezési biztonság, nem tűnik megjátszásnak, ha azt mondja: téa. De van egy pont, egy pillanat a Szeptemberi áhítatban… Vagy nem tudom, lehet, hogy nincs? Erre gondolok.
Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
A negyedik sorra. Mensáros így mondja: Miért csodálkozol? Csodálatos!!
Mintha azt mondaná, nem kell csodálkozni, mert a csoda a hétköznapjaink része. Én mindig úgy gondoltam, hogy ez a sor azt mondja, ne csodálkozz, vagy csodálkozz, de tudd, hogy te magad éppen olyan csodálatos vagy, mint körülötted a világ. Miért csodálkozol, te csodálatos?
Szerintem nekem van igazam, de egy kicsit elbizonytalanodtam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyranno61 2025.08.05. 11:16:51
Partitúrában sem írunk át hangokat, egyéb utasításokat, legalábbis egy bizonyos szint felett...