Fölkerült az internetre egy telefonos felvétel, Jonas Kaufmann Veronában gikszerezik a Nessun dorma végén. (https://www.youtube.com/shorts/kcf7nDdaZWc) Az első gondolat persze az, hogy de jó, hogy nem mentem vissza az augusztus 1-jei koncertre, mert az ilyet nem jó nézni, még akkor sem, ha Kaufmann egyébként igazán rokonszenvesen reagál a saját hibájára. Nem tesz úgy, mintha meg sem történt volna, inkább ez az emberek vagyunk, megesik az ilyen mozdulattal zárja a fellépést.
Megesik. Vele meg pláne megesik, és ahogy nézem, mintha az idegi terhelést nem bírná. A magas B előtt még semmi baja nincs, szépen kitartja a hangot, és aztán, mint a magasugró, aki a végén a léc alatt bújik át, már menet közben kapja el a pánik, hogy ez nem lesz meg. És ha pánik, akkor tényleg nem lesz meg.
Közben Pavarottit is hallgatom, a Royal Albert Hallban tartott gála lemezét, koncert, nincs csalás, stúdiózás, ő is ráadásnak énekli a Nessun dormát, fölcsattan a taps a bevezető ütemek alatt, már túl vagyunk a római háromtenor koncerten, azóta mindenkinek kedvence az ária. És Pavarotti úgy is énekli, hogy „ilyen nincs”, minden megvan, de még annál is több, a közönség már tombol a végén, de ő még mindig tartja, tartja, kivilágos kivirradtig. Persze, akinek ilyen hangja van, annak könnyű.
Hogy mennyire könnyű? Ezt is a Pavarotti-házban olvastam: irigyeimnek és ellenségeimnek – ha vannak - nem kívánok mást, mint azt az utolsó öt percet minden fellépés előtt.
Vagy azt az öt percet fellépés alatt – mondaná Jonas Kaufmann.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyranno61 2025.08.12. 08:10:46
csársz 2025.08.12. 10:03:48
stolzingimalter 2025.08.12. 10:57:11
csársz 2025.08.12. 14:57:13
(Mondhatnánk, hogy Churchill jó miniszterelnök volt, de a nép nem úgy ítélte meg, mert közvetlenül a háború megnyerése után elvesztette a választást...)
polyvitaplex 2025.08.12. 19:44:48
De ha kérdezhetek valamit: Pavarotti helyett nem inkább Puccinit kellene ajnározni? Az áriáit elénekelték már néhányan, a főtenor előtt is voltak tenorok, és a halála után is lesznek, de Pucciniből egyetlen egy volt, nem lesz másik.
Tyranno61 2025.08.12. 23:39:17
15 év és számtalan 2/3-ad után OV akkor most jó?
Merkelt is újraválasztották, pedig inkább a börtönben lenne a helye.
Úgyhogy Chirchill vegyük úgy, h jó volt.
Ergo létezik jó miniszterelnök.
De helyesbítek: 100 évente egy, ha születik.
Tenoroknál is.
Perseo 2025.08.14. 09:26:18
csársz 2025.08.14. 21:18:54
És asszem, nincs mérce a miniszterelnök jóságára. Nem lehet az.
Ilyen az élet.
Tyranno61 2025.08.15. 10:31:14
Esztergályos Máté 2025.08.15. 12:07:46
stolzingimalter 2025.08.15. 12:14:21
Esztergályos Máté 2025.08.15. 12:20:38
stolzingimalter 2025.08.15. 12:28:30
csársz 2025.08.15. 20:06:37
Tyranno61 2025.08.15. 20:18:13
csársz 2025.08.16. 12:08:14
polyvitaplex 2025.08.17. 17:10:48
Ennél érdekesebb, hogy bár a tenort Gregory Kunde játssza, de az ária Pavarotti hangján szól, aki a forgatás évében már nyolc éve halott volt.
Mainstream népszerűség, a sznobság csúcsa.