Tudom, látom, hogy Gáspár Szilárd már fel van fedezve, de én csak most találkoztam vele, az Esterházy Alapítvány kiállításán. Szatmárnémeti születésű szobrász. És bokszoló. Az volt, sőt, egy ideig a két dolgot párhuzamosan csinálta. Vagy most is, ez a lényeg. Leáll az agyaggal szemben, és üti. Brutális a látvány, vagy hallani, ahogy záporoznak az ütések a készülő szoborra, de ha az ember utánagondol, mégis sokkal humánusabb dolog, mint kalapáccsal ütni a követ.

Nyilván ez most még csak egy sztori, de az is biztos, hogy a történet a műalkotások mögött és körül ma egyre fontosabbnak látszik, jobban érdekli az embereket, mint maga a mű, és hátha egy jobbhorog vagy egy balegyenes közelebb viszi valamelyik ifjú nézőt a szépmesterségekhez. Különben is: ki akarna rossz viszonyban lenni egy ilyen művésszel?