Nem mondom, hogy kínlódok Colette kisregényeivel, de valahogy nem adják magukat, nem csábulok el, vagy ha elcsábulok, mint valami Don Giovanni, mindig ásítok a nagy (olvasási) szenvedély közepette. Mégis el-elcsábulok. A Chéri azért volt jó, mert női szemmel nézte az elkényeztetett férfit, a Kóborlások azért, mert egyébként nem sokat tud az olvasó az 1900-as évek varietéinek világáról, a Zsendül a vetés mégis kamaszszerelem, ami foglalkoztatja az embert, hogyan is volt vele, amikor még ilyen élményei voltak. Most A macskát olvasom, lehet, hogy itt megállok, megszakítom az ismerkedést.

Ha három műből meg kellene mondani, mi az állandó Colette művészetében, azt mondanám, hogy a növények. A virágok ismerete és szeretete. Nem lehetett könnyű a fordítók dolga, állandóan a szótárt kellett forgatni, ez vajon mit jelent, milyen lonc, miféle vadvirág, melyik növényről van szó. A Zsendül a vetés lány főszereplője Vinca, teljesen rendben volna, ha csak egy női becenév volna, de nem, ez is virágnév, a lány a szeme színe után kapta. Talán a fordító is elgondolkodott, hogy ezt is magyarítani kellene, de a nyelv megálljt parancsolt, a vinca magyarul meténg.

Meténgbe nem szeret bele az ember.