Valószínűleg a petrezselyem iránti mélyről jövő, és most már változhatatlannak tetsző ellenszenvem az oka. Nem szeretem se a föld alatti, se a föld fölötti részét, és emlékszem, micsoda boldogságot jelentett, amikor Muriel, a nálunk lakó francia cseregyerek elkerekedett szemmel kérdezte: ti megeszitek a fehérrépát? Miért, ti nem? Mi a nyulaknak adjuk.

Éljenek a franciák.

Szóval a fehérrépa az oka, de már előbb is gyanút fogtam. Picasso verseit akartam megismerni, de az ajánlás is olyan érdekes. Nem Picasso, hanem a kötet szerkesztője írja a fordító szerint, hogy „szívből köszönöm… a szerkesztőmnek, Mireille Paolininek, hogy neki köszönhetően megszülethetett a kötet…”

Most ő fogalmaz ilyen furcsán, vagy a fordító? És ha a fordító, melyik az, mert hárman vannak.

Mindegy, nézzük a verseket. Valószínűleg tényleg nézni kellene, mert szépek, de nyomtatva nehezebb jóban lenni velük. A fehérrépa miatt. Az 1935 november 8-án írt vers például azt írja, hogy „elkápráztatja a rossz lőrét jóféle petrezselyemgyökér- és hideg répavérrel”. Hát, ez a petrezselyemgyökérvér nem valami szép szó. Nem találtam meg az eredeti szöveget, csak valaki elmondja a verset a párizsi Picasso Múzeum oldalán, a mester a navet szót használja.

Franciául könnyebb verset írni, mint magyarul.