Ezt a történetet Tarkövi Gábortól hallottam, interjút követő csevegés során. Gondoltam, megtartom magamnak a nehéz időkre, vagy legalábbis addig, amíg valami saját tapasztalatot hozzá tudok adni, de nem annyira egyszerű. Mahlerről van szó, meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról. Akkoriban még mindig csapatostul jártak a nagy karmesterek az őserdőben, de a szupersztárok közül is kiemelkedett két extrasztár, Herbert von Karajan és Leonard Bernstein. Egyszerre voltak hasonlóak és végletesen különbözőek, két őszülő, alacsony maestro. Bernstein az érzelmi viharok mestere, az egész testből zenélő, pódiumon ugráló, izzadó, lelkesedő csodalény, Karajan a mindig fegyelmezett, kevés mozdulattal irányító, lehunyt szemű, koncentrált és fegyelmezett. Az egyik zsidó, a másik a nemzetiszocialista párt tagja. Bernstein ekkor már szabadúszó karmester, Karajan a Berlin Filharmonikusok fejedelme.

Épp erről van szó, a Berlini Filharmonikusokról. Bernstein egyetlenegyszer vezényelte a zenekart, Mahler 9. szimfóniája volt a műsor. Ez már a hetvenes évek legvége, Mahler föl van fedezve, leginkább Bernsteinnek köszönhetően, a jelentősebb karmesterek mind elkezdik készíteni a maguk Mahler-ciklusait. Kivétel Karajan. Láthatóan nem áll hozzá közel ez a zene, de persze ő sem vonhatja ki magát a piaci vagy közönségi igények alól. Mintha tett is volna ilyen Mahler-ciklusra irányuló kísérletet, a 4., 5., 6. szimfónia hasonló borítóval jelent meg, de elakadt a folyamat. Mahler nem volt Karajan szívügye, szívesen adta át Bernsteinnek.

Legalábbis ennyit lehet hivatalosan tudni-látni, mert itt jön a fordulat. Hiszen van Mahler 9. szimfónia Karajannal, sőt, kettő is van, egy stúdió és egy élő felvétel. És persze van Bernsteinnel két teljes ciklus plusz ez a magányos felvétel a berlini koncertről, 1979 októberében. A történet pedig úgy szól, hogy ez volt Karajan mesterterve, meghívta (meghívatta) Bernsteint, aki szépen bepróbálta a zenekarral a darabot, lementek a koncertek, aztán a társaság, immár Karajan vezérletével stúdióba vonult, és elkészítették a lemezt. Amikor is Karajan mást sem csinált, mint pálcával a kezében hallgatta a Bernstein-interpretációt.

Sajnos nincs meg a lemez, nem tudom a történetet a hangzó anyag alapján igazolni vagy cáfolni. De a számok stimmelnek, a Bernstein-koncertek 1979 őszén voltak, a Karajan-lemez 1980-ban jelent meg. Lehet, hogy furfang volt Karajan részéről, de ennél nagyobb elismerés aligha érhette Bernsteint.