Nem is tudom, hogy Magyarországon játszották-e valaha a darabot. Nem volnék meglepődve, ha nem, pedig nem különösebben nehéz hallgatói élmény. Aaron Copland Lincoln-portré című művéről van szó. 1942-ben írta, felkérésre, valaki jelentős amerikai személyiségről, és Copland a lehető legkézenfekvőbb megoldást választotta a közelgő (vagy már ott lévő) háború idejére. A megoldás sem különösebben merész, a zenekar amerikai dallamokat játszik és közben a narrátor Lincoln beszédeiből és leveleiből olvas föl részleteket. Néha csak mesél, de éppen egy-egy mondatot: Abe Lincoln csöndes, búskomor ember volt.

A narrátorral lehet valamicskét emelni az est fényét, mondta már a szöveget Bill Clinton (ha ugyan az fényemelésnek számít), Barack Obama, vagy maga a komponista. És közben egyre ébred a nyomasztó kérdés, hogy ki is volt Lincoln azon túl, hogy csöndes és melankolikus ember? Mi is volt az amerikai polgárháború? Igen persze, elvek és politika, rabszolgatartók és rabszolgát nem tartók, de közben mégis valami furcsa jogi helyzet. A déli államok bejelentik, hogy köszönik, most már nem akarnak az államszövetség részei lenni mire az északiak háborúzni kezdenek velük.     

Nem könnyű hősnek lenni.