Nem veri ki az ember szemét, de ha valaki arra jár, a Ráday utcai Bibliamúzeumban érdekes dolgot láthat. Valószínűleg mindig láthat érdekes dolgot, a jeruzsálemi templomok makettjait, de van időszakos kiállítás is, Kemény Gyula gyűjteményéből válogatás.
Ahogy mondani szokás (mondják is) a gyűjtemény a festők és festmények mellett a gyűjtőről is szól, óhatatlanul elárulja magát, mi az, ami tetszik neki, milyen képekkel akar és hajlandó együtt élni. Bár, ami azt illeti, ha kölcsön adja a képeit egy kiállítás céljára, akkor lehet, hogy arról is beszél, milyen képekkel hajlandó, de nem feltétlenül akar együtt élni.
Mielőtt nagyon belebonyolódnék: Kemény Gyula festő és restaurátor is, így az ember azt gondolja vagy reméli, hogy egy lépéssel közelebb kerül a festészethez, talán azt látja, hogy egy festő mi érdekeset találhat egy másik festő munkájában. Ez egyébként valamennyire tényleg meg is történik, látszik, hogy Kemény Gyula szereti az érdekes festészeti dolgokat, furcsa fényeket, még furcsább színeket, az ég ibolya felé közelítő kékjét, a borostában rejlő festészeti kihívásokat. Ha pontos a válogatás, akkor van valami erős rokonszenv Kemény Gyulában a sárga iránt.
Ennél közelebb nem jutottam. Vagy mégis? Ez is egy borostás arc, Szabó Vladimir Parasztembere, ez a furcsa, nyílt tekintet, nem néz, nem vizsgálja a nézőt, de hagyja magát nézni és vizsgálni. Közönyös, de nem tartózkodó. Fess le. Gyűjts. Bámulj. Klasszikus farkasszem-nézés. Hiába várom, nem fordítja el a tekintetét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.