Megnéztem a Centrál Színházban az új Woody Allen-darabot, Tiszta őrület a címe, és jó, elég jó, már ami az anyagot illeti, de végig azt érzi az ember, hogy ezt úgy ötven évvel ezelőtt írhatták. Túl szellemes? Lehet, de valami más okának is lennie kell. Aztán rájöttem: nem használnak semmit, amit az elmúlt, mondjuk két évtizedben mindenki használ, nincs benne számítógép, internet, mobiltelefon, csak beszéd, beszéd. Emberek. Hogy mégis jelezve legyen, ez egy modern történet, a csalódott Fay (Balla Eszter) úgy számol be boldogtalan szerelméről, hogy megjelent az ideális férfi, jóképű volt, facér volt, pénze volt, és volt két jegye a Hamiltonra.

Ami azt illeti, a Hamiltont én is megnéztem volna. Rap-musical az egyik amerikai alapító atyáról, Alexander Hamiltonról, Lin-Manuel Miranda írta a történetet, a dalszövegeket és a zenét, tíz éve levehetetlen a műsorról, nézik, nézik, és beálltam volna én is nézőnek, de 500 dollár volt a legolcsóbb jegy rá. Igaz, volt 1900 dollárért is. Nem volt nehéz lebeszélni magamat.