Nyavalygunk a jegyárak miatt, és nyilván igazunk van, egyfelől a kultúrát nem kellene vagyoni cenzushoz kötni, ne csak az nézhessen Anna Netrebkót, aki megengedheti magának, hanem mindenki, akit csak érdekel. Másfelől meg ezek a legértékesebb pillanatok az életben, mondjuk egy jó koncert, és nem árt, ha az emberek tudatosítják magukban: nem azért kell hangversenyre vagy moziba menni, mert ott kevésbé van hideg, mint az utcán.
Nem tudom, mi a megoldás.
De néha eszembe jut a Monty Python mozifilmje, a Brian élete. Illetve gyakran eszembe jut, de eszembe jut az elkészítése is, megírták, költségvetették, akárhogy is nézik, hiányzik még kétmillió font. Ma is pénz, de a hetvenes évek végén tényleg sok pénz volt. Nem tudták előteremteni. Akkor hát nincs forgatás, mindenki mehet a dolgára. És jött a hír, mégis megvan a pénz, George Harrison odaadta.
Elegáns dolog, de annak is egy kicsit hóbortos, úgyhogy felhívták George Harrisont, hogy nagyon-nagyon köszönök, de mégis: miért?
Kíváncsi voltam, milyen lesz a film.
Ja, az más.
Hálából egy jelenetben látható George Harrison, ahogy ott lökdösődik a tömegben. Káprázatosan ügyetlen, és végig rajta van valami civil vigyorgás. De ha nem adta volna oda a pénzt, ma nyilván senki nem tudná, hogy nézett ki George Harrison.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.