Egymás után ment két film az egyik csatornán, nincs ebben semmi különös, láncdohányzás, láncfilmezés. Előbb Woody Allen, és a Rejtélyes manhattani haláleset, utána a Szövetségesek Brad Pitt-tel és Marion Cotillard-ral. Az egyik a kilencvenes években játszódik, New Yorkban, a másik a 2. világháború alatt, Londonban.

A zenéjük meg ugyanaz. Nem végig, de mindkettőben megszólal Benny Goodman zenekarától a Sing, Sing, Sing.  A Rejtélyes manhattaniben csak a feszültség fokozása kedvéért, a Szövetségesekben erre táncolják a jitterbugot az angol katonák. Az utóbbi jelenet nekem egy kissé valószínűtlennek tűnik, nemcsak azért, mert nem nézem ki az akkori angolokból ezt a nagy elő-rokizást, de a lemezezés akkoriban nem volt annyira egyszerű. 78-as fordulatszám, egy oldalra három perc fért, a szám meg a Benny Goodman-változatban körülbelül hat perc, szépen meg kellett fordítani a tányért. Volt is rá lehetőség, mert Gene Krupa dobszólói törik meg a zenei folyamatot, eszelős dzsungel-hatás, és már mehetünk is tovább.  

Woody sima ügy, ők ismerték is egymást Benny Goodmannel, leveleztek arról, hogy milyen klarinétot vásároljon magának az előbbi. Aki emlékszik még az itteni föllépésére, tudja: nem azon múlik.