Még mindig Nádas Pétert olvasom, és az ő halott barátait, és erre a mondatra akadtam: „Olyan volt, mint Melis György az ápolt visegrádi kertjében a mindenféle neves vendége körében, akik mind élénken beszélgettek és csicseregtek egymással, miközben Melis nemhogy nem figyelt rájuk, mit össze nem locsognak és nevetgélnek ezek a civilek, hanem nyugtalanul járkált a kerti utcácskákon a rózsái között, bensőségesen mosolygott, és miközben szórakozott mozdulatokkal megérintette növényeit, minduntalan felénekelt valamit a csodálatos basszusán.”

Mondatremeklés, bár nem tudom pontosan, mi az a kép, amit felidéz, jelenet valami portréfilmből vagy az írói képzelet szüleménye. Nem is ez most a lényeg, hanem hogy bariton. Bariton, nem basszus. Nem kell mindenkinek tudni, még Nádas Péternek sem kell tudni, de a szerkesztőnek nem ez volna a munkája? Hogy az ilyesminek utánanéz, megjelöli és kijavítja a szerző beleegyezésével?

Fölmentem a kiadó honlapjára, Sárközy és Társai, ahol ezt írják: Sárközy Bence csak azokat a könyveket jelenteti meg, amelyekről teljeskörűen gondoskodni tud.

Még szerencse.