Erről lemaradtunk. Erről is. Hogy milyen hangon beszélt Jézus. Mélyen zengő, megnyugtató, messzire gördülő hanghullámokkal, vagy élesen, határozottan, tenorban. Milyen hangosan, hogy hátul is értsék? Ha 19. századi olaszoknak kellett volna meghatározni, akkor Jézus nyilván tenor lett volna, alkatilag is inkább olyan volt, nem langaléta, hosszú hangszálakkal, meg hát addigra a tenor lett a hősök hangja. A kérdés azonban már legkésőbb a barokk zenével eldőlt, Jézus basszus, legfeljebb bariton, de hát akkor ez a két hangfaj még nem vált ketté. Az a hang, amelyen az operákban az istenek közbeavatkoznak (ebből a szempontból igazán pogány a megoldás), amely megnyugtatja a vágyakozó lelket, jövök, jövök, várj türelemmel. Amelyik felsóhajt a keresztfán: es ist vollbracht.
Ezt a hagyományt vitte tovább Liszt is, és mi annyira elfogadtuk, hogy mindkét Hungaroton-felvételen Sólyom-Nagy Sándor énekel. A 20. században mintha egyre kevesebbet énekelne a Megváltó. Pendereckinél még basszus Jézus, hiába nem épp hagyománytisztelő mű a Lukács-passió, a Jesus Christ Superstarban, hát, nem is tudom, inkább tenor. A lényeg úgyis a fejhangú sikoltásokban van, ami miatt Jézus némileg hisztérikusnak hat.
Tudtak valamit ezek a régi mesterek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.