Észveszejtő

A puritánok cselekményének az a kényege, hogy menthetetlen. Ami önmagában véve nem baj, mert a helyzetek nem reménytelenek, szeretés, félreértés, téboly és tisztázás, de a darab egészével nehéz mit kezdeni. Puritánok a royalisták ellen, azt sem tudjuk, kinek drukkoljunk, illetve azt tudjuk, hogy legokosabb, ha senkinek sem drukkolunk, mert itt nem a családi viszály, hanem a napi politika áll a szerelmesek közé, meg kell menteni a királynőt, ezért gyorsan lelépek a saját esküvőmről, és utána nem is jelentkezek, majd lesz valami. Lesz. Szegény ara beleőrül. Jobban lesz és visszaesik, aztán jobban lesz, akkor gyorsan leengedik a függönyt, hátha nem gondol bele a közönség, hogy ez csak pillanatnyi állapot, még mehet így tovább a bipolaritás. Ha ebbe egy rendező intelligensen szeretne belenyúlni, csak tovább ront a dolgon.

Márpedig ez történt a Metropolitanben, Charles Edwards valahogy közelebb akarta hozni a történetet, Elvira nem csak úgy magának bolond, de festő is, és amikor lelép Arturo, bánatában kortárs festő lesz. Nem a saját kortársaié, hanem körülbelül a miénk, mindenféle szörnyalakokat fest. Csak nekem jut eszembe erről a Picasso kalandjai, hogy amikor Sirkka huszadszor énekli el ugyanazt a dalt, megkezdődik Picasso szörnykorszaka?

Az a rendezőnek is eszébe jut, hogy ha a végén a puritánok győznek, ezzel pedig nem lehet mit csinálni, tényleg győztek, akkor nehéz boldog befejezést kihozni a helyzetből, mindenki örül, csak a tenor nem, ő a másik oldalon állt.

Amúgy óriási munka van az előadásban, a díszlet káprázatos, és sokat elmond a rendezés helyett is, de mivel Edwards maga a díszlettervező, ez az első rendezése a Metropolitanben, de nem az első díszletterve, nem csorbul a rendezői színház tekintélye. Az óriási munkát meg az énekesek hozzák. A végül szomorúvá tett tenor, Lawrence Brownlee is, aki szórja, szórja a magasságokat, megnyugtató, hogy az F egy kicsit már neki is sok, de még az is megvan. A bariton az est másik hőse, tízkor derült ki, hogy ő a bariton, és a közvetített előadások New Yorkban 1 órakor kezdődnek. Ahhoz képest igazán remek a helytállás. A neve Ricardo José Rivera.

És Lisette. Lisette Oropesa, aki vidáman végigénekli a három felvonást, úgy értem, vidáman és szomorúan, attól függően, hogy elmeállapota mit enged meg, és a kifejezés érdekében még a szépségét (vagy minimum csinosságát) is beáldozza, a haját is levágják, hogy kárt ne tegyen magában. Csak énekeljen.

Emlékszik még valaki A Rajna kincsére? Oropesa volt az egyik sellőlány, horgászboton lógatták be a díszletek közé. Messzire jutott.