Azt szokás mondani, hogy nyolc napon belül érvényesek a születésnapi gratulációk. De nyolc napon túl vagyunk Renato Bruson 13.-án volt kilencvenéves. Még a hónap azonos, szerencsére.

A kor, vagyis korunk legnagyobb Verdi-baritonja, ezt is szokás mondani, ezt biztosan joggal, meg hogy „nem egy hangfenomén”. Ezt nem tudom, honnan veszik, de tény, hogy néha ő is mondott hasonlókat. Nem mennydörög a hangja. Abban a szerencsében volt részem, hogy ott voltam, amikor mesterkurzust tartott az Operában – dehogynem mennydörgött. Egy ifjú tenor a Macbethből énekelt, nagyon óvatosan, keresve a nem is tudom, mit, talán a pozíciót, nagy nyekeregve belekezdett, hogy O figli, o figli miei. Bruson megmutatta, szerinte hogyan kell, megküldte egyszerűen, keresetlenül. Te jó ég. Ilyen, amikor valaki operaénekes? Rossz lehet családi viszályba kerülni vele.

Nagyon bírtam ott, a mesterkurzuson. Minden szoprán a Rigolettóval jött, végül is az évtized legelismertebb Rigolettója, Rost Andreával énekelték a Scalában. De amikor a harmadik lány ugyanazzal az áriával, Bruson fölkiáltott: ne. Akármit, csak ezt ne.  

Mi a hosszú élet titka? Ezt akkor, talán 2004-ben még nem lehetett tőle megkérdezni. Hogy mi a hosszú karrier titka, azt elmondta. Minden előadás előtt ebédre megiszom egy üveg vörösbort, aztán lefekszem aludni, és akkor este minden rendben megy.

Ilyen egyszerű.