Most akkor jogos vagy nem jogos? Helyes vagy nem helyes. Arra gondolok, hogy Handel Julius Caesar című operájának előadását úgy hirdette a Müpa, hogy Jakub Józef Orlinski és az Il Pomo d’Oro hangversenye. Nemcsak arról van szó, hogy előbb volt Händel, mint Jakub, hanem hogy ez egy teljes opera volt. Akármekkora sztár is volt, nem emlékszem rá, hogy Luciano Pavarotti és a Magyar Állami Operaház zenekarának hangversenye, műsoron Puccini: Bohémélet lett volna kiírva.
Vagy ez legyen az ő ügyük, az előadóké. Mert tény, hogy Orlinski a húzónév, biztosan jöttek csak miatta is, csinos, elegáns, ír, olvas, beszél, kész főnyeremény. De tényleg, melyik régizenésznek volt rá lehetősége, hogy a párizsi olimpia megnyitó ünnepségén szerepeljen? Igaz, ehhez kellett az ő kettős tudása, kontratenor és breaktáncos. És úgy néz ki, mint egy lengyel szabadsághős Mickiewicz korából. Vagy egy kicsit jobban.
Orlinskista vagyok, de azért számomra csak a harmadik énekes volt az esten. Ott volt mellette Beth Taxlor, mint Cornelia, az ő dús és erőteljes hangjával, ami önmagában megmagyarázta, miért is veszkődik érte a férfinép (leszámítva az öreg Juliust), és főleg ott volt Sabine Devieilhe, aki annyira színes és változatos volt… Annyira, amennyire csak lehetett, mert a hangereje meglepően kicsi, ez persze nem derül ki a lemezekről és közvetítésekből, de a koncert már csak ilyen, igazságok pillanata.
Csak nyafogok és nyifegek, mert nagyon-nagyon jó előadás volt. A kürtszóló ellenére. De tényleg, száguldott, megállt, újra száguldott, és közben megértettem még valamit a darabról. Mert az egy örök probléma, hogy Cornelia jeleneteinél mindig egy kicsit meghal a darab, megy az izgalmas történet, szerelem, nagy emberek szerelme, meg kevésbé nagyoké is, és jön Cornelia, szépséges, lassú áriákat énekel, közben meg azt érzi az ember, hogy jól van, de haladjunk már.
De hát pont ez vagy ez is a történet. Zajlik az élet, és a nagy zajlást megállítja a gyász. Túl kell lépni, mondja a környezet, szép, hogy ennyire odavagy az elhunyt férjedért, de most már döntsd el, kihez akarsz hozzámenni, nem érünk rá. Ez már akkor is így ment?

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ceratium · ceratium.blog.hu 2026.02.09. 10:06:47
Annyira hamis volt, hogy már fizikai fájdalmat okozott. De nem csak ez. Pl. a Siegfriedben is már előre félek, hogy mit fog kezdeni a kürtös a szólamával, és sajnos, rendszerint jön is a savanyú citrom.
Ellenpéldáként ott van, mondjuk, Annemarie Federle, cirka húsz éves lányka, de úgy fúj, hogy ihaj.... Megyek is egy kis Esz-dúr versenyt hallgatni vele, kedvet csináltam magamnak hozzá.
stolzingimalter 2026.02.09. 10:13:49
csársz 2026.02.09. 10:44:40
takatsa 2026.02.09. 11:07:14
takatsa 2026.02.09. 11:09:33
Ceratium · ceratium.blog.hu 2026.02.09. 15:44:19
Szóval, lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de egy különben piszok jó zenekar piszok jó előadását nem az tenné tönkre, hogyha egy száz évvel később feltalált szelepes kürtöt használnának (amit nyilván nem véletlenül találtak fel, másnak is volt füle).
Számomra nem az a lényeg, hogyan szólhatott ez a londoni Király Színházban annó, hanem arra, hogy én ott ülök és mit hallok.