Az élet célja

Elmúlt a húsvét, és még inkább elmúlt halottak napja, lassan közelebb van hozzánk a következő, mint az előző, de ez a kérdés is régóta foglalkoztat. A János-passión jutott az eszembe, a feliratot bámulva, amikor azt éneklik, hogy Barabás pedig rabló volt. Illetve nem ezt éneklik, ezt írják ki. Azt éneklik, hogy Barrabas aber war ein Mörder. Vagyis Barabás gyilkos volt. Luther így fordította, Bach ezt zenésítette meg. A modern Biblia-fordításokban már így szerepel, és ezek szerint a passió fordításakor is inkább a Bibliát használják, nem a német szöveget.

Nem olyan nagy különbség, lényeg, hogy Barabás nem volt rendes ember, vagy köztörvényes volt, még az is lehet, hogy rablásban és gyilkosságban egyaránt jeleskedett. Igaziból egy másik német nyelvű oratórium miatt izgat az egész, Brahms Német requiemje miatt, ahol a baritonária így kezdődik: Herr, lehre doch mich, dass ein Ende mit mir haben muss. A 39. zsoltár. De itt már a Luther fordította szöveg tényleg más, mint ami mai tudásunk szerint a zsoltárban van. Vagy nem is a mai tudásunk számít, hanem mondjuk a Károli-szöveg, az is úgy szól: Jelentsd meg, Uram, az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, milyen mulandó vagyok. A Luther-szöveg a mai olvasónak inkább azt jelenti, hogy taníts meg, Uram, hogy az életemnek vége van, és hogy az életemnek célja van, és azt el kell hagynom. (Ha jól értem, nem a célt, hanem az életet, de ez egy kicsit homályos a szövegben.)

Nem azt mondom, hogy ég és föld a különbség, de mintha Brahms a zsoltárossal ellentétben még hinne az élet céljában. Hogy is ne hinne, hisz ott volt előtte a közvetlen cél, be kell fejeznie a Német requiemet.

Be is fejezte.