Voltaképpen Bach-fesztivállá alakult át idén a Bartók Tavasz, de annyi baj legyen, jövőre majd Bach Tavasz lesz, és Bartók Fesztivál.
Baj ezzel tényleg nincs, három nagyszabású Bach-estre is sor került, és nekem már az első is eléggé tetszett, a h-moll mise, aztán jött a János-passió, az még jobban tetszett, tegnap meg a Húsvéti oratórium, plusz két húsvéti kantáta, igen-igen tetszett, és ha a Tavasz tovább tartott volna…
Igaz, tegnap John Eliot Gardiner vezényelt, új zenekarával, amely ránézésre többé-kevésbé a régi, a koncertmester Debreczeni Katival, aki ilyen szépen szerintem még nem hegedült Pesten. És miközben mindhárom Bach-koncertre elmondható, hogy az énekes szólisták nem az egeket ostromolták művészetükkel, ez tegnap volt a legkevésbé zavaró, pedig a tenornál még abban sem lehetett egészen biztos az ember, hogy egyáltalán énekel-e.
És ha nem? Akkor is szép az előadás. Akkor is van lelke, de nemcsak lelke van, hanem valahogy éle is, megszólító és közösségteremtő ereje. Mintha mindenki új szerepbe került volna, nemcsak fent, a pódiumon, de lent is, ők voltak Bach zenészei, mi meg a hívek. Ha másé nem, akkor Gardiner hívei. Bach hívei. És talán van még feljebb is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.