Legalább tizenhat éve láttam a Fodrásznőt. Amikor ezzel eldicsekszem, mindenki hitetlenkedik, hiszen a darabot csak 2013 óta játssza a Nemzeti Színház, de előtte ment Debrecenben is, ugyanez a rendezés, ugyanezekkel a szereplőkkel.
Tizenhat év, az színházban elég szép kor, és alapjában véve nem hiszem, hogy a darab tehet a szép koráról. Jónak jó, de túlságosan is emlékeztet a Cabiria éjszakáira, ugyanazt is mondja, vannak megtörhetetlen emberek. De nem úgy megtörhetetlenek, hogy csikorog a foguk, hanem hogy lepereg róluk a világ szennye, tiszták maradnak és naivok. Ha túlélik. A köztünk élő Dosztojevszkij-hősök. Valakinek hinni kell a létezésükben. Vagy nem is kell hinni, ott vannak a színpadon.
Tizenhat év szép kor, kicsit, nem is kicsit többet kell dolgozni a szereplőknek (Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila), hogy igazi duhajok, igazi mamlaszok, igazi fodrásznők legyenek, de megy nekik.
Még megy.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.