A két veronai nemest olvasgattam a napon, valahogy megkívántam csodás erkölcstelenségét, ezt a lányt szeretem halálosan, ja, nem is, inkább azt, persze, ahhoz viszont el kell árulnom a barátomat, de hát ilyen a szerelem. Amúgy is eszembe szokott jutni a musical-változata, régóta nem játsszák nálunk, pedig a Hair zenéjét szerző Galt MacDermot írta. A történetben a Veronában maradt Julia (nem az a Júlia) elhatározza, hogy szerelme után indul, de hogy ne zaklassák az úton, férfinak öltözik. Megbeszéli a komornájával, hogy nem vágatja le a haját, csak húsz igaz-szerelem csomóba köti (ezt elképzelni sem tudom, mi lehet) tisztázzák, milyen nadrágot kerítenek, de (ahogy Szabó Magda fordítja) micsodatartó is kell hozzá.

Micsoda? Tartó? Persze, tudom, miről van szó, bár a megfelelő magyar szót nem tudtam volna megmondani, nyilván Szabó Magda is ezért írta körül, hogy tudja az olvasó, miről beszélnek. Magyarul úgy mondják, gatyapőc, a nadrág elágazáshoz gombbal vagy kötéssel illesztett anyagdarab, hogy pisiléskor ne kelljen mindent levetni. Angolul codpiece. Állítólag a 16. század végére, amikor Shakespeare a darabot írta, már kiment a divatból, ám azért alighanem nevettek a problémán a nézők.