A szél talán jobban fúj, a nap talán kevésbé süt, de azért tengerpart ez is. Brighton. Nem ide jön az ember, ha meg akarja mosni a lábát a sós vízben, mégis ismerős a táj. A víz nem kék, inkább zöld, de az ég már a megszokott. Hatalmas régi szállodák, verőfény, valamiért mégis Britten szólal meg belül, a Négy tengeri közjáték a Peter Grimesból, pedig se köd, se vihar, se hajnal, se vasárnap nincsen. Indulás a mély fövenyen a víz felé, és megint a Peter Grimes jut az eszembe, a régi pesti előadás, Kovalik rendezés. A szereplők a benti tenger mellett sem tudtak rendesen járni. Hogy ezt a hatást elérjék, a színpadot vastagon csíkokra vágott autógumikkal szórták föl, a lábak süppedtek, a bokák billegtek.
Sajnos ennyi használt autóguminak már borzalmas szaga van, ha jól emlékszem, volt énekes, aki émelygett tőle, végül nem is vállalta a fellépést. Még jó, hogy az élet nem mindig és nem mindenben utánozza a művészetet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.