Lehet, hogy van egy generáció, amelynek minden Odüsszeia-kísérlet csak kísérlet marad, mert már megvan a maga Odüsszeusza. Az a manus, aki az olasz tévéváltozatban is volt, hogy is hívják, olyan furcsa neve van. Bekim Fehmiu.
Ó, a sorozat, amit úgy bámultunk, hétről hétre. Ami miatt görög nevek keveredtek a rosszcsont kölykök szókincsébe is. Egy osztálytársam, dacolva a vízzel, fölmászott az Engels téri szökőkútra, letapizta az egyik kőnajádot, és közben azt mondta: ez itt a Kalüpszó nyírfa.
Csodálatos sorozat volt. Egyszer Rómában a Feltrinellinél kezemben tartottam a DVD-kiadását, de visszatettem. Drága is, meg hülyeség is. Soha többet nem találtam meg. Később nagy, bősz és illegális torrentezéssel körülbelül egy hét alatt sikerült letöltenem az első részt. Nem akarok nagy szavakat használni, de borzalmas volt. Többnyire stúdióban idétlenkedtek a jóravaló hatvanas évekbeli fazonok, az operatőrnek vagy a rendezőnek meg fenékfixációja volt, végig farba fényképezték Odüsszeuszt, amíg az elemekkel küzdött a tengeren. És hol volt még Polüphémosz. Még jó, hogy a többi részt nem tudtam letölteni sem.
És mi lett Bekim Fehmiuval? Semmi jó, 2010-ben önkezével vetett véget életének. De a fiát Ulyssesnek hívják.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.