Nem akarom elviccelni vagy elkönnyelműsködni a jelenséget, amit Magyarországon nem is érthetünk meg, hogy mi bántó van abban, hogy ha az afrikai szereplőket nem afrikai énekesek játsszák, akkor sötétre igazítják a bőrük színét. Látom, hogy ezzel óvatosnak kell lenni nemzetközi szinten is. Veronában Aida épp csak egy csöppet napbarnítottnak látszott, miközben szívünk szerint azt mondanánk, hogy hiszen ez Verdi normalitását és toleranciáját bizonyítja. Két késői operájában is a szerelem erősebb a rasszizmusnál, mit kívánjon többet az ember. Talán a kövérek teljes egyenjogúságát, ne legyen már röhögséges képtelenség, hogy egy potrohos vénember azt hiszi, szerelmes lehet belé valaki.

Ha így van, hát így van.

Azt viszont nem tudom, így is marad-e, vagy jönnek az újabb nehézkedések. A tegnapi margitszigeti Nabuccót nézve: nem fognak jönni a szakállasok, hogy kikérjük magunknak, hogy szakállasokat nem szakállasok játszanak? Hetekig, hónapokig, évekig fejlesztjük az arcszőrzetünket, és akkor jön valaki, és ilyen nevetséges ragasztott borzirhával játssza el Zakariást, a főpapot? Bezzeg az Odüsszeusz-filmben Matt Damonnak már igazán bizonyítania kellett az eltökéltségét, és saját szőrzetén csorog a tengervíz. Mondjuk attól még nem lett jó.