Tudom, hogy kispályás dolog egy könyvben folyton a tévedéseket és anakronizmusokat keresni, mégis van egy pont, amin túl az ember azt gondolja: elég. Rendben, hogy nem szemtanú az író, de most már nem bízok meg benne. Nem tudja, miről beszél. Nyilván Tolsztojnak sem volt könnyű a napóleoni háborúkról beszélni, és ő is mondott marhaságokat, de tessék előbb Tolsztojnak lenni, és csak utána marhaságokat beszélni.
Már megint vagy még mindig A fény magányossága a probléma, tényleg, az ember túllép azon, hogy 1972-ben nem lehetett végigmenni a Király utcán, mert épp nem volt Király utca, csak a Debóra a neve a drágának kezdetű dalban. De a főhős lányát ugyanezen idő tájt a gaz kommunisták kiteszik a női kardcsapatból. Honnét? Női kard nem létezett a hetvenes években, csak női tőr, a kilencvenes évek legvégén volt az első magyar női kardbajnokság, 2004 óta olimpiai sportág. Nem szótévesztés, mert még le is van írva, hogy egy pompás fejvágást visz be a Rózi nevű lány. Nem lehet azt mondani, hogy ez már a régmúlt, honnét is emlékezhetne rá az 1987-ben született szerző, Kovács Krisztián. De nem is vele van a baj, hanem már megint a szokásos kérdés: miért nem olvassák el egy könyvkiadóban a megjelenés előtt a kéziratokat?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.