A Bársonyos bőr ment tegnap a tévében, igazi ámulás az egész fim, kicsiben, nagyban, hogy egy ennyire hétköznapi történetből hogyan lehet ennyire jó filmet forgatni, hogy Framcoise Dorelacot meg lehet ismerni, olyan, mintha valaki más volna. A szeme, a haja… Hát persze. Olyan, mint a húga, Catherine Deneuve. És a másik női főszereplő, Nelly Benedetti, ő is olyan, mint valaki. Hát persze, mint Fanny Ardant, mintha ezt az arcot is sokáig kereste volna Truffaut, de végül megtalálta. És a szinkron, Gábor Miklós, persze túl erős, túl jellegzetes, túlságosan Gábor Miklós, nem azt látja a néző, akit hall, de annyi baj legyen.
És a rejtély. Biztos nem is rejtély, van rá valami magyarázat. Az utolsó jelenetekben nem Gábor Miklós telefonál, hanem Végvári Tamás. Talán nem is szegény íróval történik, ami történik, hanem a hasonmásával. De ezt már mi adtuk hozzá a filmhez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.