Illő borzongással olvastam Tim Janus halálhírét. Negyvenkilenc évesen? Nem csoda. Tim Janus versenyevő volt, ebben a minőségében elképesztő dolgokra volt képes, hat perc alatt megevett 141 darab nigirit.
Aztán megnéztem egy fényképet róla: teljesen normális testalkatú ember volt, inkább sovány, mint kövér, a halálát sem elhízáshoz köthető betegség okozta, hanem tüdőrák. Amúgy is régen visszavonult már, de fénykorában tényleg ilyeneket tudott. Öt kiló rámen nyolc perc alatt, három és fél kiló csirkeszárny tizenkét perc alatt. Csontok nélkül. És minden kategóriában indult, evett hot dogot, pillecukrot, karácsonyi pulykát, tiramisut.
Közbevetett kérdés: honnét tudják, hogy ki nyert tiramisuban? A válasz egyszerű, mindenki ugyanannyit kap, és a versenyidő leteltével lemérik a tányérokat. Ezt átlátva Tim Janus úgy evett, hogy inkább a krémet, és kevésbé a piskótát, mert az könnyebb.
Szóval ezek többé-kevésbé igazi sportolók. Olyan jól azért nem keresnek, hogy csak evésből megéljenek, ha valahol a sportban megmaradt még az amatőr szellem, az épp itt van, az evőművészeknél, abba is hagytam a sóhajtozást, hogy a világ, amit annyira szeretünk, megérett a pusztulásra. Nem érett meg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.