Valamilyen Gauguin művészetébe beavató képeskönyvben láttam ezt a kettős portrét, kettős portré két festő által, Pissarro lerajzolta Gauguint, Gauguin pedig Pissarrót. Akkor jöttem rá, milyen hülyeség a Maugham regény, Az ördög sarkantyúja. Már úgy értem, hogy olyna azért nincs, hogy az embert nem érdekli semmi, nincs is benne semmiféle tehetségre utaló jel, aztán egyszerre nagyot álmodik, és elkezd remekműveket létrehozni. Mert az ördög sarkantyúzza, legalábbis a magyar fordításban.
Inkább ez lehet, hogy van ez a nyugtalan kéz szindróma, Gauguin mintha folyton csinálna valamit, farag, mintáz, rajzol, amíg nem bírja tovább, és főállásban rajzol, fest, nyugtalankodik. Nyilván Maugham nem ezt akarta megírni, inkább valami elképzelt zseni elképzelt életrajzát, de a valóság igazibb.
Nem is ez az érdekes, hanem a mű, amit valaha az albumban láttam és csodáltam. Most meg itt lóg a Szépművészetiben, február végéig.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.