Nagyon szép koncertet adott Rajna Martin a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar élén, szépet és változatosat, a koncert egészét Herbert Blomstedt, a ráadás Egmont-nyitányt 1956 áldozati emlékének ajánlva. Debussy, mint a finom tollpihe, Prokofjev határozottan, lendületesen, ritmikusan, hogy azt érezte az ember, ehhez tényleg nem kellenek táncosok, minden benne vana zenében. Közte meg…
Közte meg Bartók, 3. zongoraverseny, Kirill Gerstein szólójával. Se lelke nincs, se nem zongorázik jól. Tulajdonképpen bátor dolog így eljátszani a művet, nem érint meg, nem tudok mit kezdeni vele, de mire jó ez a bátorság? Főleg itt. Főleg most. Holnap lesz tíz éve, hogy meghalt Kocsis Zoltán, szerencsések vagyunk, hogy hallhattuk a 3. zongoraversenyt vele, tudjuk, hogy mennyire nem helytálló, amit mondani szokás róla, hogy ez afféle hölgykoncert, Bartók halál előtti ajándéka Pásztory Dittának, ezt szeretni fogják az emberek, ha ezt játszod, lesz miből megélned. Tényszerűen ez igaz, műszerűen nem, mert szépség és tragédia, borzongás, félelem, csontzene és feloldás.
Sajnos Kirill Gersteint elfelejtették erről értesíteni. maradt a könnyített változatnál, ebbe nem kell belehalni.
Tényleg nem kell. De akkor nem is kell játszani.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.