Lehúztam néhány évtizedet zeneközelben, de Lovász Irén művészetébe eddig nem futottam bele. Persze, tudtam ki ő, és mivel foglalkozik, de valahogy kimaradt a hangja, a lemezei, a fellépései.
Eddig. Mert mostanában egyre több ismerősöm és rokonom számolja föl a lemezgyűjteményét. Nemcsak a bakelitot, de a CD-ket és kazettákat is, köszönik, ők már nem ülnek le a hangfalak elé, háttérnek meg elég, amit a stream tud. Én meg készséggel elfogadom az ajándékokat, és nem tehetek mást viszonzásul, mint meghallgatom a hanghordozókat.
Nem rossz viszonzás. Így csusszant be Lovász Irén is a CD-játszóba, a Szerelmes virág című lemeze. Alapvetően nagyon tetszik. A válogatás is, a feldolgozások is, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor Ágoston Bélát elkapja a furulyaláz, és dünnyögteti, sziszegteti a népi hangszert – többnyire nem tart sokáig.
Na de Lovász Irén… Se a hangja nem tetszik, se a hangképzése, mintha a lágy szájpadlásából énekelne, az egésznek van valami orvosi jellege. Se ahogy énekel, finomkodva, édelegve, csak épp a szavakat nem lehet mindig érteni. Nyünyürü-münyürü.
Most ilyenkor mit csinál az ember? Mert ezeket a dalokat összeválogatni még egyszer nagyon nehéz volna. Persze, az Arany ideim folyását énekli Sólyom-Nagy Sándor is, de szerintem csak valami rádiófelvételen, és csak három versszakot, mire megtalálom a kazettát… Vagy a Minden állat örül a tavasznak Zádori Máriával, szerintem a magyar hangrögzítés kivételes pillanata, kár hogy kevesen ismerik. De az egész gyűjtemény így elérhetetlen, az ütőhangszerben gazdag feldolgozások nyilván nem korhűek, de nagyon szórakoztatóak. Szóval: mi legyen? Fürdővízzel a gyereket? Irénnel a virágénekeket?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.