Ahogy a Biblia írja: senki sem szolgálhat két urat. Vagy gyűlöli az egyiket, és a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Valahogy ezt éreztem a három tenor idején is. Azt nyilván senki nem gondolta, hogy Jose Carreras a világ legjobb énekese, de azon már lehetett feszülni, hogy akkor most Pavarotti vagy Domingo. Az egyik hangja, a másik intelligenciája. Az egyik magasságai. A másik mélységei. És így tovább, a végtelenségig.
Most, mintha kicsiben, ezt újra lehetne játszani. Nem tenorokkal, csak mezzókkal. De ki a legnagyobb? Cecilia Bartoli? Vagy Joyce DiDonato? Az egyik eksztatikussága. A másik eleganciája. Az egyik hisztériája. A másik okossága. Őrület vagy szabálykövetés? És így tovább és így tovább. A mázlista bécsieknek mindkettőben volt részük egy héten belül. A majdnem ugyanolyan mázlista pestieknek egy Cecilia jut. Hajrá egyik. Ne hagyd magad másik.