A márvány sincs vasból, vagy hogy is mondjam, melyik is az erősebb. Mindenesetre a márvány is kopik, törik, romlik, de a homokkő még inkább. Márpedig valamiért Paviában (hátul hangsúlyos a szó, nem PÁvia, hanem paVÍa) a San Michele templomot homokkőből építették. Fontos templom, mert több másiknak vált modelljévé, meg azért is, mert koronázási templom, középen egy nagy fehér pont jelöli, hogy itt tették a koronát olyan közismert és népszerű lombard uralkodók fejére, mint I. Berengár, II. Berengár, a fia, Adalbert, aztán Arduinéra is. Na jó, Barbarossa Frigyesnek is, de azért telik-múlik az idő, elfelejtődnek a nagy emberek a nagy tetteikkel együtt.
Elmúlik a homokkő is, kerekednek az élek, ez valószínűleg már akkor is feltűnt az embereknek, mert a többi paviai templom téglából van, csak ez az ősrégi van puha kőből. Jobban lehet faragni, de jobban faragja a szél meg az eső is. Most is renoválják a homlokzatot (még egy hely, ahová vissza kell menni), csak a bal oldali kapu van nyitva. Nem tudom, hogy ezt a kaput vajon Szent Ennodiusról vagy Szent Eleucadiusról nevezték el, de maradjon is homályban, azelőtt nem is tudtam, hogy ilyen nevek egyáltalán léteznek. A kapu mellett van ez a faragás, milyen kár, hogy ezt is agyonsimogatták a szelek… Vagyis talán nem is kár. Pontosan nem lehet tudni, mi látható, alul egy ember, akit legyűrt valami, de hogy ez a valami oroszlán, farkas, vagy akár ló, azt nem tudom megmondani. Végül is mindegy, a lényeg az, hogy elég szorult a helyzet. Hogy ki ez az ember, és hogy időben érkezik-e a segítség, azt úgyis a néző dönti el.