Emma Stone filmet ment

Nem ez a hét legjobb filmje, de lesz szó talán még arról is. Mindenesetre sokaknak ez most a legjobban várt mozi, na végre, hogy itt van, végre, hogy megjött a fordulat, a musical visszavág. Nem tudom, mekkorát vág vissza, de szerintem jó, ha akkorát, mint a western, ami azért elhanyagolható pofon volt, Aljas 8 ide, Mesterlövész 7 oda. Néha azért kiderül, hogy a közönség nem feltétlen birkanyáj, amely azt legeli, amit lát.

A magam részéről inkább sajnálom, nekem sokat jelentettek és ma is jelentenének a westernek, a filmmusicalekről nem is szólva: szeretem, ha az emberek dalban mondják el a bánatukat. De ehhez egy kicsit erősebb lerohanásra lett volna szükség a készítők részéről. Mert a biznisz részleg elég odaadóan dolgozott, a Kaliforniai álomról igazán bőségesen írtak a világsajtóban, legfeljebb nem tudták, hogy Magyarországon sikerül semmitmondóvá változtatni a címet, és megmaradtak az eredetinél: La la land. Amiben benne van Los Angeles is meg az éneklés is, meg hogy az álmok dalolva válnak valóra.  

A baj talán nem is olyan nagy a filmmel. Annyira érdekes, hogy énekes-táncos, ráadásul olyan színészekkel, akik nem erről ismertek (bár nem is tudom, van-e még olyan színész, aki erről lehetne híres), hogy meg is rekedtek itt. Van zene, van helyszín, vannak színészek... - történet, az nincs. Vagy ennyi: két sikertelen ember, akik a végére sikeresekké-sikertelenekké (nem mondom el, melyik) lesznek, és akkor föltehetjük magunknak a kérdést, mi számít sikernek és sikertelenségnek. Ezen egyedül is tudok gondolkodni, és közben fölteszem majd a Hairt. 

Háborogni csak azért nem lehet, mert ott a két főszereplő. Ryan Gosling, aki ezért a filmért tanult zongorázni, és végre nem kell átélni ezt a filmes görcsöt, hogy a muzsikust játszó színész a hangszer közelében nagyon furcsa dolgokat művel. És Emma Stone, aki minden, csak nem szokványos főszereplőnő. Békaarc, pár szál haj, két hatalmas üveggolyó a szeme helyén, és olyan fogak, hogy szó szerint beszélni sem tud tőlük, vicces is, hogy a mozgóképen beszédhibás, de a magyar hangja, Nemes Takách Kata nem pöszög. Ilyen hátrányok mellett csak nagyon tehetségesnek szabad lenni, és éppen ez a trükk: nagyon tehetséges. A tehetség meg szépít vagy csúnyít, ahogy kell, most éppen szépít, táncoltat, énekeltet, mindent visz. Nem is kérem a jegy árát vissza.