Aki ismeri a trükköt, ásítson nyugodtan, aki nem, annak most elárulom. Ha fölmegy Rómában az Aventinusra, megkeresi a Máltai lovagok terén a megfelelő ajtót, és benéz a kulcslyukon, ezt látja. Szokás elgondolkodni, hogy tényleg a véletlen műve-e, hogy épp ott a lyuk, épp ott a fasor és a fasor végén épp ott a Szent Péter kupolája, de hogy lenne a véletlené. A kulcslyuk, amennyire kitapogattam, nem is kulcslyuk, csak lyuk, a megfelelő helyen az ajtóba fúrva. Néha keresgélni kell, néha viszont sorban állnak előtte az emberek. Akkor már végképp nem érzi magát az ember a titkok tudójának, de arra mindenképpen alkalmas a pillanat, hogy elmerengjünk. Akármikor megnézhetjük a kupolát, és mégis hajlandóak vagyunk egy kicsit sorban is állni érte, hogyha egy lyukon keresztül nézhetjük, ha azt érezzük, hogy most éppen kilesünk valamit, ha a látvány legalább egy pillanatra csak a miénk.
Azért mesélem mindezt, mert most az érzésért egyáltalán nem kell Rómába menni. A Síp utcában is átélhető, egy kulcslyuknál alig nagyobb kis nyíláson át át lehet látni egy üres udvart. Fasor nincs, de a romos udvar másik végén ott a két torony meg a golyóbisok a tetején. A zsinagóga. Nem tudom, meddig marad így, de most egy percre saját zsinagógánk lehet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.