Nyilván kínos és értelmetlen bármit hozzátenni a Marton László-ügyhöz, meg ha az ember róla beszél, akkor magáról is beszél, vegyetek példát rólam, mennyivel jobb fej vagyok mint a rendező úr. Nem is róla szólnék, hanem a Vígszínház tegnap kiadott közleményéről, ami ötször is megérkezett a postaládámba, és mindig azt hittem, hogy közben valamit javítanak rajta, bocs, az előbb nem mondtam igazat. De nem, ötödszörre is benne maradt, hogy az igazgató asszony azt állítja, ő erről a Marton-kérdésről sem igazgatósága, sem színésznősége alatt nem hallott. Egyébként sem egy nagy védekezés, hogy az igazgatónak fogalma sincs, mit művel a főrendező a próbákon és a próbákon kívül, de sajna van közös ismerősünk, akivel beszéltek erről, mármint hogy a főrendező úr zaklatja a színésznőket. Emlékeim szerint Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg. Amit egyébként készséggel el is hiszek. Azt is tudom, hogy valamit mondani kell ilyenkor, de ez így nincs egészen rendben. 

Csak azért mesélem, mert ha valaki azt képzeli, most jött el a tisztázás kora, az eléggé téved, ha egyszer a tisztázás is hazudással kezdődik. Elégedjünk meg annyival, hogy néhányan a körúton és azon belül minden reggel kicsit idegesen kapcsolják be a számítógépüket, nyugtalanul szörfölgetnek, hogy vajon sorra kerültek-e. Nem? Ma sem? Akkor holnap?