A 82 éves Zubin Mehta vállfájdalmaira hivatkozva kénytelen volt lemondani két berlini koncertjét, de szerencsére a szervezők találtak megfelelő színvonalú helyettest: a 89 éves Christoph von Dohnányi fog vezényelni. Különleges öröm, mindenki azt hitte a tavalyi lemondások után, hogy Dohnányit elveszítettük, nem tér már vissza a pódiumra. Közben azért mást is üzen a pillanat. Egyetlen példa, és nem ebből vonom le a következtetéseket, csak épp megerősít: vége van a karmesterek korszakának a klasszikus zenében. Van az a régi fénykép, ahol együtt látható öt bölény, Bruno Waltertől Furtwanglerig, köztük Toscanini (természetesen ő az, aki bemozdult kicsit), Erich Kleiber és Otto Klemperer. Ezt a képet korban hozzájuk illő mai karmesterekkel nem lehetne elkészíteni, mert nincsenek öten ekkora csillagok. Kis jóindulattal egymás mellé tehetnénk Simon Rattle-t, Gergievet, Thielemannt és Yannick Nézet-Seguint. Már ha az utóbbi túléli azt a megterhelést, amit 2020-tól rámér az élet, a mohóság, a becsvágy: egyszerre zeneigazgat két nagy szimfonikus zenekart és a Metropolitan Operát. Micsoda különbség.
Nem azt akarom mondani, hogy nincsenek rátermett pálcabajnokok, hanem hogy kiment belőlük a sztárság. Lehet, hogy azért, mert a 20. században könnyebben viseltük el az egyszemélyi vezetőket, vagy szívesebben tudtuk be az érdemeket egyetlen embernek. Tényleg, ha belegondolok, Karl Böhm felvételeit hallgatva alig veszem észre (alig = egyáltalán nem), hogy most a Berlini vagy a Bécsi Filharmonikusok játszanak. Nem mindegy? Böhm és kész. Ma egyszerre beszélünk a zenekarok uniformizálódásáról, hiszen sok nemzet, sokféle iskolában tanult fiai játszanak együtt a legmenőbb helyeken, és a zenekarok fontosságáról, ők azok, akik játszanak, zenélnek, dolgoznak, a karmester csak irányít, értelmez, szolgál.
Változunk, és velünk együtt változnak az idők. Nem panaszként mondom, jobban érdekel Beethoven 6. szimfóniája, mint Karajané, a tempók és hangsúlyok összeméricskélése egy idő után inkább elvitt a művektől, mint közelebb hozta volna őket hozzánk. De nehezebb lett az életünk, nem elég ránéznünk egyetlen névre, hogy tudjuk: szeretnünk kell vagy elutasítanunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
satie · http://321.hu/sas 2018.01.05. 11:38:38
Andy73 2018.01.05. 14:14:07
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.05. 14:15:22
Versenyműveknél igen gyakori, hogy a szólista egyben a karmester is - már amikor szabad a keze, és több jut a zenekarnak. :) Igaz, ez inkább kamarazenekaroknál szokás, de jól mutatja, hogy a zenélés lehet egy sokkal közösségibb élmény is.
Nyilván nem tagadom, hogy egy nagyzenekarnál szükség van egy karmesterre, bár talán egy minden zenész által jól látható optikai metronóm is megtenné. :DD
Kezemen-lábamon nem tudnám megszámolni, hányféle előadásban hallottam már Mozart zongoraversenyeit, tucatnyiban meg is van. Eddig Brendel és Perahia tetszett a legjobban, de ez a koreai csaj mindkettőt veri:
www.youtube.com/watch?v=fNU-XAZjhzA