Turandot csókosa

Nem mintha nagyon fontos volna, de az elvet egyáltalán nem értem. Azt mondja Ókovács Szilveszter az előadás előtti videóüzenetében, hogy bizonyos darabok "közreműködői", ha jól értem, a díszletei nem férnek be az Erkel Színházba, ezért most a Müpában játsszák el január végén a műveket. Az Otellót, Az árnyék nélküli asszonyt és a Turandotot. De itt is díszlet nélkül játsszák, érthető módon, viszont, nekem úgy tűnik, ezzel az erővel akkor játszhatnák az Erkelben is. 

Mindegy, ez végül is csak elvi értetlenség. A gyakorlattal viszont az a baj, hogy az ember a koncertszerű operaelőadásra magasabb elvárásokkal érkezik, most aztán nincs, ami elvonja az énekesek és a nézők figyelmét a zenéről, fönt ül a zenekar, végre a tagok is sztároknak érezhetik magukat, mi meg betekintünk, mi minden  kell ahhoz, hogy normálisan megszólaljon a Hold-kórus, mi az előzmény, mi a következmény, mi a pillanat. 

Ehhez képest épp azt nem lehet érezni, hogy különlegesen fölkészített zenekar vagy énekkar dolgozna Héja Domonkos keze alatt. Annyi a hiba, rézfúvós gikszer, amennyi elvárható vagy beletörődhető, ez az operai gyakorlat, ami nem megy, azt nem erőltetik. Nem botlik el senki a díszletekben, de ez nem menti meg a Ping-Pang-Pong hármast attól, hogy szuperidétlen legyen, legfeljebb hárman háromféleképpen idétlenek. Balszerencsére a sztárvendég tenor lemondott, helyette a fantasztikusan antisztár alkatú Michal Lehotsky lépett föl a rejtélyes herceg szerepében, magas sarkú lakkcipőben, hátul copfosan, fönt kopaszon, de a kényszerhelyzetben vokálisan teljesen elfogadhatóan. Sümegi Eszter énekelte Liut, némi tanárnős pedantériával, aranykeretes szemüvegben, nem hiszem, hogy volt olyan érzékeny lélek a nézőtéren, aki megkönnyezte volna a rabszolgalány sorsát. A címszerepben a koreai Jee Hye Han, nem először volt nálunk vágott szemű császárlány, és alapvetően bírta. Nem tragédia. Vagy éppen ez volna a baj?