Újra royal wedding, az én életemben ez már a harmadik, de az semmi, Christopher Warren-Green életében is a harmadik, pedig ő az esemény (mindhárom esemény) karmestere. Nyilván egy kicsit bonyolultabb dologról van szó, mint megnyomni az 1. számú házasságkötő teremben a Play feliratú gombot, és végighallgatni a Mendelssohn Nászindulót. 

Habár: csuda tudja. Most némileg több irányba is meg kell felelni, mivel két különböző nemzet gyermekei házasodnak, de nem kétlem, hogy megoldják. Lesz amerikai zene és lesz angol zene, talán Elton John is, de az ifjú, szép mosolyú csellista, Sheku Kanneh-Mason biztosan, őt személyesen kérte föl a menyasszony. Lehet, hogy az esemény után ő lesz a világ legelfoglaltabb csellistája, nem Várdai István, de majd meglátjuk. 

Ha már itt tartunk, idézzük föl 1981-et, a nagy, és most már tudjuk, boldogtalan véget érő házasság ceremóniáját, ahol maga a vőlegény választotta ki az énekesnőt, a Covent Garden sztárját, aki azért már akkor is világsztár volt, bár a Covent Gardennel való kapcsolata utóbb súlyosan megrongálódott. Énekelne Charles esküvőjén, kérdezték a telefonban. Milyen Charles? - kérdezett vissza Kiri Te Kanawa. Persze hogy énekelne, énekelt is, Handel Sámson című oratóriumából az utolsó áriát, oly csodálatosan őrült módon felöltözve, hogy az mai szemmel nézve árnyékot borít az éneklésére meg hangja szépségére. 

De hát nem muszáj mai szemmel nézni, még ha tegnapival nem is nagyon tudjuk, úgy emlékszem, az eseményt Magyarországon nem közvetítette a tévé, én biztosan nem láttam. És bár Kiri iránti rajongásom meglehetősen csökkent az évtizedek során, arra még emlékszem, mennyire fölháborított, amikor a hivatalos életrajzban azt írták, őt érte a megtiszteltetés, hogy énekelhetett Diana és Charles esküvőjén. Na, na, na. Talán fordítva. Dianát és Károlyt érte a megtiszteltetés, hogy Kiri énekelt nekik. Dühöngtem. Igaz, akkor még nem láttam a kalpagját.