Káromkodásból katedrális, betűkből szobor. Ez utóbbi lett Robert Indiana főműve, a LOVE, szerzői vélemény szerint a világ legtöbbet plagizált képzőművészeti alkotása. Lehet benne valami, de ki tehet róla? Természetesen maga az alkotó, aki a hatvanas évek közepén kitalálta a formát, aztán lett belőle karácsonyi képeslap, többfelé szobor (a képen épp a New York-i változat látható, de van tokiói szerelem, és Philadelphiában is van Love Park. Elkészítette a durvább variációt is, amikor elhagyta a szerelme, az szintén négy betű, de F-fel kezdődik és K-val végződik. Van héber és spanyol nyelvű is. Ez utóbbi elég rémes, az AMOR betűiből áll, de a vidáman integető O az alsó sorba került, olyan, mintha valaki belerúgott volna egy nagyot a szerelembe. Készült pecsét és nyolccentes bélyeg, 1970-ben ebből lett a Love Story eredeti borítója, azt már lopták. 

1976-ra Indiana készített egy VOTE (szavazz) változatot, 2008-ra, Obama-kampányra pedig egy HOPE-ot. Ki tehet róla, ha mások is ihletet kaptak tőle? Lehet, hogy nem söpört be a művéért annyi pént Robert Indiana, amennyit lehetett volna, de ahhoz mégis eleget szedett össze, hogy megutálja érte a New York-i művész-elit, és kivesse magából. 1978-ra elköltözött a városból.Nem Indianába, ahová művészneve és születési helye szólította volna, hanem Maine-be. Régebben lenézték az emberek az egyműves szerzőket, ma már tudjuk, hogy egyművesnek lenni is mekkora kiváltság, tehetség és szerencse, milyen sokat jelent, ha valakit azonosítani tudnak, igen, ő csinálta ezt a szobrot, ő üzente a világnak, hogy szeress, ha elfogadjuk a felszólító módú értelmezést. A világ pedig megfogadta a tanácsot, és szeret. Nem mindig és nem eleget, de szeret. 

Szeptemberben lett volna Robert Indiana kilencven éves. Nem tudta megvárni.