Tetszik, ahogy Závadáék elfoglalták májusra a menő pesti színházakat, Péter a Katonában Ithaka, Pál a Radnótiban Kunvadas. Vagy várjunk, Kunvadas nincs is, csak az Egy piaci nap kedvéért találták ki. Csak (Kis)kunhalas van meg Kunmadaras, de Vadas nincs.
Ebbe a nincsbe kapaszkodok, jó erősen, van ötletem, hogy miért, de az most mellékes. Ehhez ragaszkodnék, hogy hiába a történelem, hiába tartottak Kunmadarason 1946 május 21-én, kedden pogromot, sok zsidót megvertek, hármat megöltek, az más. Az nem színház, csak történelem. A színház ezt nem bírja, hiába fordul elő, hogy egy bírósági tárgyaláson egyszerre öten ordibálnak, az a színpadon olyan, mintha nem lennének kézben az események (igen), mintha nem készült volna el a világítás, csak munkafényben beszélnek, vannak. Nem állítom, hogy Lovas Rozi vagy Sodró Eliza volna a világ két legnagyobb színésznője, de tessék megnézni, milyen rosszak, mintha valami földműves színkörben alakítanának gonosz nőket. (Mondjuk az is igaz, hogy Martinovits Dorináról az ember hajlamos azt hinni, hogy ő olyan szép, hogy igazán fölösleges jónak is lennie, most meg olyan jó, hogy igazán fölösleges szépnek is lennie. És Radnay Csilla, az meg a másik.) Mit jönnek itt a valósággal Mohácsiék? Tudom, hogy nem jó az ember, nem mindig jó, és van, hogy nem tudja, mit cselekszik. Azért járok színházba, mert ott tudom, ki nem jó, és tudom, hogy van, aki jó, aki felszólal, odaáll a megfelelő ajtó elé, megvédi a bent lévőket vagy elesik harcban, és holtában ránk kacsint, nézőkre: ugye, mennyire jó vagyok?
Kunvadas mindenütt van, Kunvadas van mindenütt. Csak pont a Radnóti Színházban nincs.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.