Nem ezért nem

Évekkel, talán évtizedekkel ezelőtt csöndesen szenderegtem a Zeneakadémián, miközben Gounod Mors et vita című oratóriumát játszották. Csodás ötlet, mert tényleg ott kezdődik, ahol a legtöbb történet végződik, valahogy a túlvilági életet szerette volna bemutatni a mű, de csöppet sem hozta meg az ember kedvét a halálhoz. Legfejebb azzal a határozott tanulsággal járt, hogy a híres komponisták közül mégis Gounod a legtehetségtelenebb. 

És a Faust. Hát arra nincs magyarázat, az valahogy kicsusszant, nem lehet érteni, miért fért a második felvonásba a francia operaslágerek fele, de összességében azért nem a nagy mű megértésén alapul, nem mélyíti a hallgató Goethéhez való viszonyát. A Faust ugyanaz, mint a Rómeó és Júlia, a darab félreértése, de a Faustban több a nagy vagy legalábbis rögzülő ária és együttes, kevesebb a nevetségesség meg az umcacca. 

Csak azért mondom, mert meglehetősen jól fejlett előítéletekkel kezdtem el hallgatni Gounod most megjelent zongoraműveit: ugyan mit is mondhatna ez a szakállmatyi, ha nem segíti a szöveg sem, nem kacag a sátán, nem huhognak a kárhozott lelkek. 

Aztán elég nagy a koppanás, mert hiába nem ezért nem szeretjük, a égén ezért akár szerethetjük is. Korrekt módon megírt, szép kis zongoradarabok, választékosan játssza el Roberto Prosseda. Egy ideig csak a szalonhangulatot érzékeli az ember, de aztán jön hat prelúdium és fúga, amivel meg is lehetne etetni az embereket, hogy talán tényleg ismeretlen Bach-művek. Persze, Bach valamiért akkor is fölzaklatja az embert, ha látszólag csak elmemutatvány a fúga, Gounod-nak ez nem megy, de ha nem tudom, hogy Gounod, akkor se? Akárhogy is van, tanulságnak elég szilárd az, hogy még ahhoz is megdöbbentő fáradság és tudás szükséges, hogy rossz zeneszerző legyen valakiből.