Oszi bácsi

Megmondom úgy ahogy van: nekem a halas-pecás irodalom Az öreg halász és a tenger meg a Pisztrángfogás Amerikában, de lényegében egyik sem a halacskákról és azok kifogásáról szól. Így aztán nem tudnék pontosan számot adni arról, mi vitt tegnap a könyvbemutatóra. Nem űzöm a halakat, és nem is ismerek senkit, aki horgászna. Mondjuk nem is vadászok, mégis tudom értékelni a vadászirodalmat, talán csak ennyiről van szó. Vagy a szerencséről. 

A könyvbemutatón ugyanis Matula Gy. Oszkár kötetét ismertették, illetve azt pont nem tették, mert inkább őt beszéltették, nagyon helyesen. Lenyűgöző nyolcvanéves ember, aki jól is beszél, könnyedén és érdekesen, meg eszében sincs a múltat szépíteni. Ez mégis olyan szokatlan. Párttag voltam, román párttag, aztán kirúgtak, de amikor visszahívtak, visszamentem. Meglepő egy olyan országban, ahol kész rejtély, hogy annak idején ki volt kommunista. Talán Frankel Leó, de inkább ő sem. 

Beszél, beszél, és igazán annyira jó beszélőkéje van, hogy az ember biztos abban, jó irókája is van, és tényleg, mert itthon rögtön elkezdtem olvasni ezt A folyók hátán érkezik a fény című novellaválogatást. Elég ronda szóismétléssel kezdődik, de az csak az előszó, vagyis az Előszó helyett, aztán jönnek a történetek, pecáznak, márnát fognak egy olyan helyen, ami már nincs is, és megint csak azt kell mondjam, azt se tudom, mi az a márna, se fogni, se megérinteni, se megenni nem szeretném, és mégis olvasok róla, mert könyvben érdekes. Érdekes a folyó meg a csónak, a víz és a szomszéd horgász, akinek pepita nadrágja van. Nem érzem azt sem, hogy holnap kimegyek a napfelkeltét megnézni, azt viszont igen, hogy ott vagyok így is, és ennyi most pont elég. 

Azt mondta még Oszi bácsi, bocsánat, hogy így hívom, de mégsem mondhatom Matula úrnak vagy Matula bácsinak, szóval azt mondta még Matula Gy. Oszkár, hogy neki vérnyomása van, és tudja, hol szeretne meghalni, melyik folyó melyik kanyarulatában. Hanyatt esve, hogy utoljára még az eget lássa.