Bach dalban elbeszélve

egészen csodálatos félkoncertet adott tegnap Baráti Kristóf, és csak azért felet, mert az első részben nem ő játszott, hanem lengyel kollégája, Jakub Jakowicz. Csak hát sajnos úgy kollégák ők, ahogy A vonósnégyes című bohóságban  Salamon Béla kollégája a Heifetz Jascha, szóval elég jelentős a különbség. Nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy amíg Baráti az a-moll partita Andante tételét játszotta, eszembe jutott, hogy ezt a dallamot földolgozta a Swingle Singers, és meglepően jól sikerült az ő változatuk is. Bachra, ugye, soha nem úgy gondolunk, mint az énekesek barátjára, annyira absztrakt a zenei gondolkodása, hogy bizonyos műveknél ki sem derül egyértelműen, hogy milyen hangszerre gondolt a szerző a komponálás közben, és ha mindehhez tüdőre is szükség van, akkor jön a visszatérő Bach-probléma: jó, jó, vagy szép, szép, de mikor vehetek levegőt? Közben meg néha kiderül, hogy a dallamok nagyon is emberi fogantatásúak, szöveg nélküli dalok, nem csak ez a hegedűre írott partitában, de a szólócsellóra írt D-dúr szvit Sarabande-tétele is elbírja a szöveget és Sting hangját. 

Nem vonnék le belőle semmilyen következtetést, de talán tipp lehet a csellistának, ha a megfelelő tempót keresi: ami énekelve kényelmes, az biztosan jó.