Milyen benzin legyen? Szuper. Ezt éneklik nagy átéléssel a Cherbourg-i esernyőkben, valaha ezt iszonyatosan viccesnek találtam, ma inkább meghatónak, hogy lehetett ennyire is hinni a zene hatalmában, nem lesz röhejes, ha énekelget a benzinkutas és a szép asszony. Úgysem nevet majd senki, mind bőgnek a nézők, hogy így találkozik a két szerelmes.
Talán neki volt igaza, Michel Legrand-nak, bár nem tudom, hányan nézik egyáltalán ma végig a filmet. Oscas-díjas alkotás, és ilyenkor persze jól jön az Oscar, lehet vele méltatni az elhunyt zeneszerzőt, hármat is kapott, egyet ezért, egyet a Yentlért, és egyet a Thomas Crown-ügy eredeti változatáért, amelyben Steve McQueen a főszereplő.
De hát sokkal több oldala volt Legrand-nak, mint a filmek, nagyon jó jazz-lemezt készített Miles Davisszel, de kísérte Kiri Te Kanawát és Natalie Dessay-t is, élete utolsó évtizedében pedig, ahogy illik, a halhatatlansággal kezdett kacérkodni, és klasszikus vagy legalábbis klasszikus szándékú műveket írt, zongoraversenyt meg csellóversenyt. Soha nem kellett egy lépésnél messzebbre állnia a zenétől, és valószínűleg ilyen a leghasznosabb élet. De a legboldogabb biztosan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csodabogár 2019.02.02. 10:17:17
stolzingimalter 2019.02.02. 12:56:34
Cincogó elefánt 2019.02.04. 14:26:58
Csodabogár 2019.02.05. 10:59:07
Szóval ezek nem azok a szeressük meg az operát zenék.