Ugye, ismerős. Aztán rájön az ember, hogy mégsem az. Az "igazi" Judit és Holofernész itt is járt, a Caravaggio kiállításon, és körülbelül ugyanez, de Abra,a szolgáló asszonyság ott Judit mögött áll. A vér így spriccel,a fej hasonló, de ott Judit kezében valahogy rosszul áll a kard, mintha fordítva tartaná a kezében, nem úgy, ahogy vágni kell vele. Amúgy Rómában van, a Barberini palotában, de nem az idők kezdete óta, 1950-ben került oda, akkor azonosították a képet, azóta sem szokás kételkedni az eredetiségében.
Az új Juditban, persze, kételkedni kell, már csak azért is, mert tudták, hogy valahol lennie kell, vagy legalábbis, hogy létezett ez a változat is, a másik oldalt álló, golyvás nyakú szolgálóval, és aztán hopp, elő is került. Túl szép, de attól még igaz is lehet. 2014-ben találták Toulouse-ban egy padláson, nagytakarításkor. Valamikor ki is rabolták a toulouse-i házat, de a rablók nem vitték el a képet. Talán túl nagy volt. Megtalálása után a francia állam kiviteli tilalmat rendelt el, amíg vizsgálják a képet. Vizsgálták, aztán nem vették meg, túl gyanús az eset. Amúgy, ránézésre igazinak látszik, de a ránézés egy kicsit kevés érv mellette, százmillió euróról van szó. Minimum. Júniusban lesz az árverés, a tilalom lejárt, és nem tudni pontosan, kik indulnak a képért. Számolgattam, hogy egy lottóötössel, talán, de rosszul számolgattam: az csak a tizede. Hogy aztán ne merjek belépni a saját lakásomba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nyikk 2019.03.11. 07:00:34
k_letra 2019.03.12. 10:43:22
Jogos: csak szép dolgokat a munkásembernek. Egészséges, dolgozó embereket, a valóság józan fanatikusait kell megénekelni. Nem elfajzott történeteket a Bibliából.