Az egész dolog valószínűleg sokkal bonyolultabb, mint amennyit most érzékeltem belőle. Illetve ki is hagyható a valószínűleg az előző mondatból, mert mondják is a Knoll Galériában, hogy nem Birkás Ákos emlékkiállítást akartak készíteni, hanem rendes kiállítást az utolsó Birkás-képekből, mintha (ezt már nem ők mondták) volna valahogy esély, hogy egy szép napon jön befejezni, nem kell azon gondolkodni, hogy ez most vajon vázlat, útkeresés, vagy befejezett kép, úttalálás. Ez illik talán Birkás Ákoshoz, nem valami búcsúzkodás. Nem tudom, nem ismertem.
Mégis, nézem ezeket a sérültnek mondott képeket, absztraktokat, amelyek mintha sarkukkal a földnek ütődtek volna, és leperget volna a festék, hogy előkerüljön az absztraháló. Nem pont ez a helyzet, hiszen ezeken a "sérült" sarkokon vastagabb is a festékréteg, egyenetlenebb . De most ezt nem látom, szemtől szemben állok a képpel, és mindannyiunkhoz szól az emberfej a sarokból: jussak néha az eszetekbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.