Hiányzik. Ezt tudnám most nagypéntek alkalmával zenei szempontból elmondani. Hiányzik a Parsifal, de nem is akármilyen Parsifal hiányzik, hanem az, amiben Polgár László énekli Gurnemanzot. Mert hozzátartozott az életünkhöz, ahogy az ő életéhez is hozzátartozott, ha tehette, hazajött énekelni. Ha tehettük, meghallgattuk. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. 

Tudom, hogy nem nyavalyogni kell, hanem hálásnak lenni, hogy hallhattuk a szerepben, ami eleve halálos előadás volt, a nagybeteg Ferencsikért lehetett egyáltalán műsorra tűzni a művet a nyolcvanas években, és ő könyörgött a magát túl fiatalnak érző Polgár Lászlónak, hogy vállalja el a szerepet. Tényleg túl fiatal volt, még ezen a felvételen is látszik, hogy olyan, mint amikor a gyerekek játszanak bácsit, szürkítve az arca, mélyítve a ránca, Miku-szakáll, de a szeme fiatalon jár és még fiatalabb a fénye. Aztán hozzáért, hozzáöregedett a hangja, aztán voltak rossz előadások is, mert ember, nem gép, nagyon is érzékeny ember volt. 

Biztosan ezért hiányzik.