Van egy olyan Mariano Fortuny festmény, amelynek az a címe, hogy A modell választása. Amolyan
rokokóskodó bohóskodás, torreádornak öltözött spanyol műértők bámulják a meztelen lányt, aki előttük pózol egy asztalon, a papucsa lerúgva a lábáról, a pasasok ámulnak. Mivel egy műteremben vagyunk, mindenféle klasszikus műtárgy van a nagy szobában, aki el tudja venni pillantását a lány fenekéről, esetleg leltárt tarthat. Ott lóg a falon egy nagyon ismert darab, sajnos épp becsillant a fényben, de igen, az az, El Greco, A kezét mellére helyező nemes.
A kép (nem az El Greco, hanem a Fortuny) most épp Dallasban van, vagy talán nem is épp, mert hosszú időre szóló kölcsönbe kapták Washingtonból, mégis ez a hely, a Meadows Museum az Amerikában, ahol a leginkább jelen van a spanyol művészet. Csakhogy nekem ez már félig az otthont jelenti, mert eszembe jut Komlós Péter a Bartók Vonósnégyesből, az ő solymári házának falán is volt egy másolat. "A spanyol grand", mondta, és a mellére helyezte ő is a kezét. Szerette ezt a képet. Nem a Fortunyt, az El Grecót.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.