Ballagtam épp az opera felé... Nem itthon, Bécsben, a Karntner Strassén, amikor meghallottam, hogy énekelnek. Azt is, hogy mit, nem volt nehéz kérdés, mert épp a Marseillaise ment, ott tartottak zenekarilag, hogy "rút vérük a határt". Szóval: André Chenier, de közelebb érve azzal a meglepetéssel, hogy nem csak hallani, de látni is lehet. Kivetítőn adták, ámbár a vászon előtt is telt a ház, minden szék és pad foglalt, csak a földre lehetett leülni. Mert nem csak az opera maga nagy szám, de az előadók is, Anna Netrebko és Youssif Eyvazov. 

Netrebko szorgalmas volt, de lelketlen, nem rossz értelemben, csak mintha már önmagából nem tudna érdeklődést kicsiholni a színpad iránt, Eyvazov viszont most tényleg jó, le is fogyott kicsit, ettől, persze, megnőtt a füle meg az orra, valamit valamiért. A közönség kint is tapsolt, és közben készült a holnapra, nekik még holnaputánra. 

Ma van százötven éve, hogy megnyitott ez a szép, nagy doboz a Ringen, a bécsi Opera. Elég jó művet választottak elsőre, a Don Giovannit, és többnyire azóta is jó műveket választanak, nem kockáztattak sokszor és sokat az elmúlt másfél évszázadban. Most sem kockáztatnak, a vasárnapi évfordulós, szabadtéri koncertre lezárják a Ringet, és fellép mindenki, aki a közelben van, Alagnától Yoncheváig. Közben lesz Nina Stemme, Camilla Nylund, Maxi kandúr, Mini egér és még sokan mások. És Ferruccio Furlanetto is azt énekli majd, ó szép Palermo, légy ezerszer áldott. Mindenütt jó, de legjobb Bécsben.